Gabriella Hámori

Gabriella Hámori

also known as Hámori Gabriella

Born: Nov 01, 1978, Szarvas, Hungary

Hámori Gabriella (Szarvas, 1978. november 1. –) Jászai Mari-díjas (2007) magyar színésznő. 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton Lászlónál tanult. Az egyetemi évek alatt bizonyította tehetségét, aPesti Színházban szerepelt a Tótékban. Vígszínházban a Bűn és bűnhődésében játszott. 2001–2004 között a Radnóti Színház tagja volt. 2004-től a Vígszínház, majd az Örkény István Színház tagja, amelynek vezető színésznője. 2011-ben kísérletező alkat lévén megpróbált Los Angelesben és Berlinben is érvényesülni, a német fővárosban párjával, Márton Dávid magyar színházi rendezővel élt együtt. Játszott a Márton Dávid rendezte Macbeth című darabban a berlini Volksühne színházban német nyelven. 2003 óta az egyik legfoglalkoztatottabb magyar filmszínésznő, az országos népszerűséget Bergendi Péter vígjátéka, az Állítsátok meg Terézanyut! hozta el számára, amelyben a főszerepet alakította. Számtalan filmbéli alakítását díjazták bel- és külföldön is. Pályáját statisztaként kezdte. 2012 és 2014 között Berlin és Budapest között ingázott. 2014 tavaszán az Örkény Színházban bemutatásra kerülő Stuart Mária című Schiller-dráma címszerepe miatt tért haza. Első poplemeze Nem örmény népzene címmel 2014 őszén jelent meg. Az albumon szereplő dalok közül számtalan szerzemény szövegét saját maga írta. A "Mindenki mindent akar" című dalt külföldi rádiók is játszották, Paul Smith manchesteri rádiós műsorvezető Through The Curtain Show című rádióműsorában is hallható volt. Professzionális szinten játszik fuvolán. Forrás: Wikipédia

Advertisement

Real Name Gabriella Hámori
Nick Name Hámori Gabriella
Date of Birth Nov 01, 1978
Place of Birth Szarvas, Hungary
Age 47

Advertisement

Advertisement

Gabriella Hámori News, Gabriella Hámori Movies, Gabriella Hámori Videos, Gabriella Hámori Age, Gabriella Hámori Net Worth, Gabriella Hámori biography, Gabriella Hámori birthday, Gabriella Hámori movie list, Gabriella Hámori latest news, Gabriella Hámori photos, Gabriella Hámori wiki

PEERS & MORE

Koshish Chhetri
Koshish Chhetri

Born: Nov 30, -0001

Suraj Pandey
Suraj Pandey

Born: Nov 30, -0001

Suraj Pandey
Suraj Pandey

Born: Nov 30, -0001

Sonia Krishnamurthy
Sonia Krishnamurthy

Born: Nov 30, -0001

Anand Ninasm
Anand Ninasm

Born: Nov 30, -0001

Deepika Aradhya
Deepika Aradhya

Born: Nov 30, -0001

Sanju Somanath
Sanju Somanath

Born: Nov 30, -0001

Ashika Ashokan
Ashika Ashokan

Born: Nov 30, -0001

Saheer Mohammed
Saheer Mohammed

Born: Nov 30, -0001

Gurpreet Deol
Gurpreet Deol

Born: Nov 30, -0001

Isha Gupta
Isha Gupta

Born: Nov 30, -0001

Ravi Kumar Sanapala
Ravi Kumar Sanapala

Born: Nov 30, -0001

Advertisement

Top